Müller Péter

Önmagunkat is csak akkor látjuk igazán, ha szeretjük magunkat. És sohasem látjuk magunkat öregnek. Soha! Csakis a tükörben. Mert ott a testi gúnyánkat látjuk, a ráncos maszkot, a ritkuló, ősz parókát és a kopott jelmezt. De belül senki sem öreg! Én még nem találkoztam olyan emberrel, aki azonosult volna vénségével, aki ne sejtette volna, hogy az öregedés egy ,,gonosz varázsló" műve. Belül fiatalok vagyunk és szépek. Ezért nem értünk egyet a tükörrel. Belül az ember megmarad szépnek és jónak - még akkor is, ha kifelé nézve riadtan tapasztalja, hogy megcsúnyult s elvetemedett. Befelé nézve ugyanis – hacsak iszonyú lelkifurdalás nem torzítja el érzéseinket - szeretjük magunkat. És ezért szépnek is véljük magunkat. És okosnak. Utoljára vesszük észre, hogy csúnyák vagyunk, s talán sohasem, hogy ostobák. Ez nem csupán önáltatás. Ez az isteni származás kitörölhetetlen emléke bennünk, mely a Jóság, a Szépség és az Értelem eredendő létélményét őrzi. Az a „valóság ", amelyet az ember nem a szeretet szemével néz, nem az igazi valóság! Az a gonosz, varázslók műve. Igenis, el vagyunk varázsolva!!! Karinthy Frigyes azt mondja, hogy szomorúan sohasem tudott írni. Szerinte azért, mert a depresszió az embernek nem a valódi állapota. Ilyenkor egy rossz. káprázatban élünk. Egy gonosz varázsló elvarázsolt minket, és nem lehet nemcsak írni, de élni sem nagyon. Mert a gonosz varázsló azt szuggerálja, hogy az életnek nincs értelme, hogy a boldogság: önáltatás és semminek nincs célja. Szeretni azt jelenti, hogy levetjük a gonosz varázsló igézetét