vágyat simítasz a számra
nem hunyom le a szemem,
látni akarlak
holdfényes séta a folyosókon
nem látsz és nem látok
ébredj, ha mondom
képzeljük csak a holdat
múló árny a szíveden
hol vagy
kiáltod
s én feléd indulok vakon
hozzám hajolsz
felnövünk hirtelen
borzongás a tenyered alatt
szédülök
te
te valami más
te valami tiszta
szemedbe nézek
felsajdul az összes ilyen nézés
már nem fordulok vissza
tanullak
és tudni foglak
mindegy
ki, kit hord a tenyerén
szalad az idő
csak te meg én álltunk meg egy percre
légy bátor
ha azt mondod
szeretlek
én álmodni se merlek
az érintésen túl
csókba fulladt szavak
elemi kommunikáció
ösztönök ősi érve
egymásnak feszülő
sejtfalak szerelem-zenéje
végtelen zuhanás
indulok
viszlek
számban a neved
cirógat a szél, vágylak
semmi se olyan
mint régen
ereimben zúgsz
lüktető képzelet
űz hozzád
nem csapom el
mással az éhem
feltépem az ajtód
hát itt az igazad
igen, szép a megrágott
ceruzavég is
ha a tiéd
mégis toporognék még veled
zavarban, mint két kamasz
mert félek érted nyújtani
a kezem
a szó kevés
sóhajainkból fon koszorút
vörös hajába a hajnal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése