Ki ernyőzted,
bokor, út, aki hoztad,
kő, tavaly még zsámolya, idegen
életek, de drágábbak ma nekem
sok emberénél, mint jó tegnapoknak
őreihez, jövök ki, s órahosszat
várok köztetek : itt jobban velem
van, mint másutt, itt már-már azt hiszem
hogy jön, megint jön : léptei kopognak
s mindjárt nyílik a kapu, mint mikor
jöhetett, s oly friss, oly törékeny, oly
szép volt . . . Köztetek, ösvény, kő, s bokor,
elragadtatássá, gyönyörűséggé
enyhül a fájdalom, a veszteségé :
"Bárhogy szerettem, sohasem eléggé !"
kő, tavaly még zsámolya, idegen
életek, de drágábbak ma nekem
sok emberénél, mint jó tegnapoknak
őreihez, jövök ki, s órahosszat
várok köztetek : itt jobban velem
van, mint másutt, itt már-már azt hiszem
hogy jön, megint jön : léptei kopognak
s mindjárt nyílik a kapu, mint mikor
jöhetett, s oly friss, oly törékeny, oly
szép volt . . . Köztetek, ösvény, kő, s bokor,
elragadtatássá, gyönyörűséggé
enyhül a fájdalom, a veszteségé :
"Bárhogy szerettem, sohasem eléggé !"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése