Élsz, kedves! Tudod? Élsz! Élsz! Százezerszer hívtalak, mennyet s poklot: nem a hit, a végső kétségbeesés segít, a tűrhetetlen! Síri türelemmel agyam sírjából ébresztettelek fel: az őrzött! Őrűlt, mondják rám; pedig a halál az: én látlak, szemeid rám sütnek, s kezed már sosem ereszt el. Élsz. Így döntöttem! Nappal húsodat frissíti bennem minden gondolat; s éjjel már nemcsak agyam titka vagy: hozzám bújsz, véred régi tüze jár át, s úgy alszom el, hogy mint csiga a házát, hátamon érzem szived dobogását. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése