Csoóri Sándor: Tulipánok

Erős illat kerülget s bódít, mintha tulipánok jártak volna itt gyászolni téged. Tudom, tudom: jobban szeretted őket, mint a nagyzoló liliomot vagy a melegégövi orgonákat. Hányszor hívtalak: gyere, menjünk el együtt világot látni, lakni idegen városokban, hol nem kell lesütött arccal járnod szobrok és templomok körül és száz méter magas kőkeresztek állnak a hegytetőkön. De te féltél bárhová elindulni, féltél az Istenkísértő felhőktől, repülőktől, féltél a tengertől is, amely Kanada partjainál úgy nézett rád, mint ragadozó állatok szeme. Szegény halottam! neked csak az én mindennapi életem kellett: ugráló, bolond szavaim a hóval elfüggönyözött Alagútban, a szobám, az ágyam, ahol szemedből minden titkot és mandulavirágot előcsaltam. Ha élnél, talán már nem is énvelem osztozkodnál ezen a pünkösd előtti délutánon, sem a gazdátlanul maradt szomszédkert korán megérett cseresznyéin. Hisz szörnyű merényletek központja vagyok évek óta: szétvert csomópont, rom romok fölött, vádló törmelék-hegy és véres forgács. De tulipánjaid még így is eljönnek újra hozzám, minden májusban szegényen s irgalmasan.