Végtelen hómezőn ragyog kék mosolyod
Tündértávoli nap, s hideg derüd mint ezer
Jeges tű furódik belém,
Kegyetlen téli fény.
Havas erdőkben rég alusznak az utak,
Sóhajt a hóülte ág s felneszel rá a
Ritkán ténfergő vad
S csapdába került szivem.
(Könnyen elszédülő, kiéhezett szívem
Koncos szavakkal rút csapdákba csaltál megint
S most sír mint a hurokra
Került, ártatlan őz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése