A szerelemre mindig úgy gondolt, mint valami révületre, amely magával ragadja az embert, úgyhogy az egész világot tavaszi színben látja: rajongó, önkívületig fokozódó mámoros boldogságot várt tőle. De ez nem boldogság, hanem a lélek éhsége, kínzó vágyódás, keserű rettegés, csupa ismeretlen érzés. (...)
Azon töprengett, vajon hogyan fogja lelkének ezt az örökös sajgását elviselni?
Azon töprengett, vajon hogyan fogja lelkének ezt az örökös sajgását elviselni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése