Guillaume Apollinaire:Szerelem megvetés és reménység

Úgy szorítottalak a szivemre mint egy galambot melyet egy kislány megfojt akaratlanul
Úgy szorítottalak magamhoz minden szépségeddel mely gazdagabb mint Kalifornia összes aranymezői a legnagyobb láz idején
Érzékeimet színültig töltöttem mosolyoddal nézéseddel remegéseiddel
Az enyém volt az enyém még a gőgöd is mikor meghajoltál előttem és elfogadtad uralmamat és hatalmamat
Azt hittem mindez az enyém s mindez csak káprázat volt rossz varázslat
És úgy maradtam itt mint Ixion miután a felhőt ölelte mely hasonlatos volt ahhoz akit Hérának vagy Junónak a láthatatlannak neveznek
S ki foghat meg ki szoríthat magához fellegeket ki teheti a káprázatra kezét csalódjon az aki égi kékkel akarja telerakni karjait
Azt hittem elragadhatom minden szépségedet és csak a tested volt enyém
A test sajnos nem örökkévaló
A testnek rendeltetése a gyönyörűség de a szerelem nem övé
S most már hiába is akarnám megtartani szellemed
Szökik szökik tőlem mindenfelé mint egy felriasztott kígyófészek
S gyönyörű karjaid a messzi horizonton mint hajnal-színű kígyók búcsúra tekeregnek
S én itt maradok zavartan döbbenten itt maradok belefáradva ebbe a szerelembe melyet lenézel
Úgy szégyellem ezt a szerelmet melyet te annyira megvetsz

- Somlyó György fordítása

1 megjegyzés:

annalíz írta...

"Illúzió a szerelem..."