Barátom, én nem vagyok a barátod. Kívülről mindössze gondosan megszőtt ruha vagyok, amelyet azért hordok, hogy megvédjem magam kérdéseidtől, s téged pedig közönyömtől védjelek.
Az "Én" bennem, barátom, a Csend házában lakik. Ott kell mindig maradnia, ismeretlenségben - és megközelíthetetlenül.
Ne adj hitelt szavaimnak és ne bízz tetteimben - mert szavaim a te gondolataid visszhangjai és cselekedeteim csupán a te megvalósult kívánságaid. Azt mondod: "A szél keletről fúj." Erre azt válaszolom: "Igen, keletről fúj." - Nem kell tudnom azt, hogy nem a szél mozgatja elmémet, hanem a tenger. Nem tudod kitalálni tengerre szálló gondolataimat. Egyedül szeretnék lenni a tengerrel.
Ha nappal van számodra, barátom, akkor számomra éjszaka van. S mégis a dombok fölött táncoló napsugarakról beszélek és a völgyön átlopakodó bíborárnyakról.
Nem hallod dalaimat a sötétségről és nem látod a csillagok felé verdeső szárnyaimat. Nem láthatsz és nem hallhatsz semmit. Egyedül szeretnék lenni az éjszakával.
Ha te felszállsz az égbe, én leereszkedem a pokolba - és még akkor is hívsz a végtelen tengeren keresztül: "Barátom, társam!" - én is így kiáltok: "Társam, barátom!", mert te nem láthatod az én poklomat, semhogy te felkereshetnéd.
Egyedül akarok lenni a pokolban.
Te az igazságot szeretted, a szépséget és az egyenes utat. Miattad én is jónak hívom mindezt. De szívemben szereteteden nevetek. Ám te nem hallhatod nevetésemet. Egyedül akarok nevetni. Te jó vagy barátom, óvatos és bölcs. Nem, te egész vagy! - És én: én óvatosan és bölcsen beszélek veled. És mégis én vagyok a bolond. De elrejtem bolondságomat. Egyedül szeretnék lenni vele.
Barátom, nem vagy az én barátom. Hogyan érthetnéd meg ezt? Utam, nem a te utad, s mégis kéz a kézben haladunk.
Az "Én" bennem, barátom, a Csend házában lakik. Ott kell mindig maradnia, ismeretlenségben - és megközelíthetetlenül.
Ne adj hitelt szavaimnak és ne bízz tetteimben - mert szavaim a te gondolataid visszhangjai és cselekedeteim csupán a te megvalósult kívánságaid. Azt mondod: "A szél keletről fúj." Erre azt válaszolom: "Igen, keletről fúj." - Nem kell tudnom azt, hogy nem a szél mozgatja elmémet, hanem a tenger. Nem tudod kitalálni tengerre szálló gondolataimat. Egyedül szeretnék lenni a tengerrel.
Ha nappal van számodra, barátom, akkor számomra éjszaka van. S mégis a dombok fölött táncoló napsugarakról beszélek és a völgyön átlopakodó bíborárnyakról.
Nem hallod dalaimat a sötétségről és nem látod a csillagok felé verdeső szárnyaimat. Nem láthatsz és nem hallhatsz semmit. Egyedül szeretnék lenni az éjszakával.
Ha te felszállsz az égbe, én leereszkedem a pokolba - és még akkor is hívsz a végtelen tengeren keresztül: "Barátom, társam!" - én is így kiáltok: "Társam, barátom!", mert te nem láthatod az én poklomat, semhogy te felkereshetnéd.
Egyedül akarok lenni a pokolban.
Te az igazságot szeretted, a szépséget és az egyenes utat. Miattad én is jónak hívom mindezt. De szívemben szereteteden nevetek. Ám te nem hallhatod nevetésemet. Egyedül akarok nevetni. Te jó vagy barátom, óvatos és bölcs. Nem, te egész vagy! - És én: én óvatosan és bölcsen beszélek veled. És mégis én vagyok a bolond. De elrejtem bolondságomat. Egyedül szeretnék lenni vele.
Barátom, nem vagy az én barátom. Hogyan érthetnéd meg ezt? Utam, nem a te utad, s mégis kéz a kézben haladunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése