Sík Sándor :A Mindennevű - XIV.

Ma volt a legnehezebb.
Tükörbe néztem, úgy esett,
S Te onnan néztél vissza rám.
És belém állt az értetlen csodálkozás:
De, Uram, ezt az ötletet!
De, Uram, tisztesség ne essék szólván,
Jobbnak gondoltam az ízlésedet!
Akaratlanul a fejemet csóváltam,
Rosszallóan csóváltad a fejed Te is.
És akkor elszégyelltem magamat:
Eszembejutott barátom, a professzor,
Aki fehér köpenyében, górcsöves asztalkája előtt,
Valami fertelmes férget boncolgatott
És látván arcomon az undort,
Ezt mondta, mérhetetlen szánalommal:
„Mit tudod te, szegény laikus,
Hogy, milyen csodálatos ez!”
Igen, Uram, – mit tudom én?
Mit tudok én!?
Mire visszatettem a tükröt a fiókba,
Hangosan nevettem.