Sík Sándor :A Mindennevű - XI.

Álmodtam. Széken ültem,
Elnök voltam a könyvek kongresszusán,
A könyvek ezre körülöttem ült,
Mint Niceában a szakállas atyák.

Az egyik mondta: „Messze az Isten, a hetedik égben,
Az angyalok és démiurgoszok között.”
– „Helyes, mondottam, de kevés!”
A másik mondta: „Közel az Isten, az emberi szívben,
Csak ott találod.”
– „Helyes, mondottam, de kevés!”
A harmadik: „A természet az Isten,
A lények végtelen során
Bontja ki végtelen magát.”
– „Szép, szép! feleltem, de kevés!”
A negyedik: „A nép az Isten
A történelemben fejtőzik ki egyre.”
– „Kevés, kevés!”
Az ötödik: „A minden az Isten,
Én vagyok ő, és te vagy ő, és ő is ő, és minden ő.”
– „Nem elég, nem elég!”
A hatodik a semmiről beszélt,
A hetedik számokat recitált,
A nyolcadik a moszkvai Confessiót,
A kilencedik atombombáról énekelt prefációt
És a tizedik Einstein evangéliumát.
És még sokan, sokfélét és sokáig
És minden egyes más nyelven beszélt.
És én csak kiáltoztam egyre:
– „Kevés! kevés! nagyon kevés!”

És minden székből egy-egy könyvtekercs gurult elő,
És a tekercsek összeálltak
És torony akart lenni belőlük,
Mint ama régi, Szennár mezején.
Gurultak, egyre gurultak a nagyhasú tekercsek,
És másztak és sürögtek
Izzadtan, izgatottan,
Fölfelé, fölfelé
Mint Himalája fejének a hangyák.

És már éppen fel akartam egyenesedni a székben
És igazságot tenni,
De fölébredtem.
Éjszaka volt.
Éjszaka voltál.