Francis Jammes :Holnap egy éve épp

Holnap épp egy éve,hogy Audaux-ban a réten
egybeszedtem a csokrot, amelyről már beszéltem,
Húsvét napjainak ma a legszebb napja van,
s én a táj natúrjába merítettem magam,
erdőkön át,mezőkön át, a réten át.
Ó hogy bírtad ki szívem, így egy éven át ?
S most ezt adtam neked, újult kálváriádnak:
meglátni e falut, hol annyi volt a bánat,
hol a paplak előtt a rózsa, mint a vér,
s a bús kertek felől orgonák gyilka ér,
Mind eszembe jutott a régi gyötrelem,
és már nem is tudom,hogyan is nem omoltam
le az ösvényen, a homlokommal a porban.
Nincs tovább…Semmi nincs, ami megmenthet
                                                         engem,
Mért ragyog úgy a nap, és miért is születtem?
Elnyugodttam volna nyugalmas térdeden
nagy fáradtságomat törődött lelkemen,
mert leroskad,ahogy koldusnő dől a rögre.
Aludni. Elaludni. Aludni mindörökre,
kék záporok alatt, mennydörgő ég alatt.
Mit sem érezni: nem tudni, hol, merre vagy.
Nem látni, mint nyeli e dombot el a kék , mely
párás forgatagában vizet vegyít a léggel,
s az űrt sem, hol szívem oly hiába kutat.

Mintha a lelkem árnyán súlyosan és a titkok
némaságával sírna valaki, aki nincs ott.
Irok. Körül a táj csupa víg hangulat.
Harangok szava kong, szólít litániára,
s tücsökhad gyújt a boldog esti béke dalára.
Zsellérszobák falán, épp a sziták alatt
bóbiskol a homályban a köznapi kalap.

…Jött, jött a réten át, amely csupa virág volt,
mert akkor az a rét virágokat virágzott…

Rónay György fordítása