Csoóri Sándor :Meghalni járok a közeledbe

Éjfél. A sötétben is növekednek
    a gyönge bodzák,
megyek köztük a temetőd felé,
kissé ittasan s ágrólszakadtan,
    mint a régi költők.

Rossz regényekben a Hold jár ilyenkor
    gyémánt hegedűvel
s denevér bóklászgat alacsonyan.
Én csak egy beteg rigót hallok nyöszörögni
        a bokrok alján,
    álmában félrebeszél.

Sírok, siratlak, abbahagyom és énekelek.
    Nézem a lóhalálba vágtató csillagokat
és rád kell gondolnom folyton, aki
     elgondolhatatlan lettél,
mint a világ délutánja s a levegő sebe
     szájam körül.

Azt súgja egy szó a sötétben: forró voltál.
     Egy másik azt: e földút emléke vagy,
        amelyen vakoskodom
     s lábad parázna nyomát
a megválthatatlan por még visszaadja.

Szavak, szavak. A semmi szívdobbanásai
    bennem: meghalni járó szavak,
mint ahogy meghalni járok esténkint
    én is a közeledbe,
végig a bodzás úton, végig a nehéz porban.