Szabó Lőrinc: Velem süllyedsz

Szemem - a szemed! - nyílt - nyílik! - karod
- az enyém - ölel!... Óh, ez már csak a
kétségbeesés vak mozdulata,
a fuldoklóé, ki az elhagyott
támaszt keresi! Itt voltál? Dehogy,
dehogy voltál! Vagy talán-? Micsoda
gúny a percnyi hit is, hogy valaha
szíved - mint most - a szívemig dobog!
Az én lelkem az egész túlvilág,
velem süllyedsz. Csak a dac és a vágy
tornyozza húzó mélyből magát,
s téged: fuldoklik! - Még! még! - ez az álma:
kapaszkodik is minden szalmaszálba,
érted, s magáért... S tudja, hogy hiába!