Nemcsak egy-egy népnek vagy történelmi kornak , de minden egyes embernek van egy „valósága”.
S amíg nem vagy képes saját valóságodat ideiglenesen föladva belépni
a másik valóságába, megérteni se tudod őt.
Még a saját gyerekedet sem ismered , ha nem éled át –akár pillanatokra is –
az ő valóságát.
Ezért csodálatos az irodalom és a színház : megtanít más világokban járni
és idegen lélektájakon kirándulni. Átélteti veled, hogy „mi jár más fejében” , hogyan működik egy másik lélek univerzuma – vagyis, hogy mi az ő valósága.
Amikor meg akarok ismerni egy másik embert, az első lépés az a játék, hogy „mi lenne, ha én lennék ő” .
Ez azonban még kevés – mert viszem magamat : minden rögeszmémmel együtt beköltözök az ő rögeszméi közé , s megpróbálok helyette a „ saját fejemmel” gondolkodni.
Ezt nevezik empátiának.
Ő azonban egy másik valóságban él , neki másik feje van , hiába képzelem magam az ő helyébe , saját létmegoldási tippjeimet nem tudom hasznosíttatni vele, mert az ő valósága egészen másképp működik, mint az enyém.
Itt jön tehát a következő - és nem veszélytelen stáció - , amikor időlegesem föladom a saját valóságomat, és átélem az övét….átélem, hogy én vagyok ő.
Ezt nevezik a szeretet pillanatának.
Ez a pillanat az önfeláldozással kezdődik. Ahhoz, hogy ő legyek, magamat átmenetileg el kell felejtenem, különben nem enged magába .
Ha nincs „énem”, olyanná válok, mint egy szellem, észre sem veszi, hogy belebújok. De ha az „énemmel”hatolok belé , azt úgy éli meg, mint erőszakot, és az is, mert el akarom foglalni őt, és ez ellen tiltakozni fog.
Csak a személytelen átélésnek adjuk át magunkat, mert csakis abban működik a veszélytelen és önzetlen jóakarat.
Megközelíteni egy másik lelket csak éntelenül lehet.
Ilyenkor mintha átülnénk egy másik lélek idegen és más típusú
„harckocsijába”, és fölfedezzük, hogy máshol vannak a műszerek, mint a miénkben, nem működik a kormány, vagy működik, de nagyon balra húz, fojtogató a levegő, s hiába tűnik kívűlről fenyegetőnek, nincs töltény a tárában. Azért nem lőtt szegény, még akkor sem, ha bajba került, mert
nincs neki mivel.
A mi lelkünk egészen más, de neki ebben kell ülni egy életen át, s minden stratégiai feladatot, csakis ezekkel az adott eszközökkel képes megoldani.
Minden életet csakis a saját „valóságán” belül lehet megoldani.
S amíg nem vagy képes saját valóságodat ideiglenesen föladva belépni
a másik valóságába, megérteni se tudod őt.
Még a saját gyerekedet sem ismered , ha nem éled át –akár pillanatokra is –
az ő valóságát.
Ezért csodálatos az irodalom és a színház : megtanít más világokban járni
és idegen lélektájakon kirándulni. Átélteti veled, hogy „mi jár más fejében” , hogyan működik egy másik lélek univerzuma – vagyis, hogy mi az ő valósága.
Amikor meg akarok ismerni egy másik embert, az első lépés az a játék, hogy „mi lenne, ha én lennék ő” .
Ez azonban még kevés – mert viszem magamat : minden rögeszmémmel együtt beköltözök az ő rögeszméi közé , s megpróbálok helyette a „ saját fejemmel” gondolkodni.
Ezt nevezik empátiának.
Ő azonban egy másik valóságban él , neki másik feje van , hiába képzelem magam az ő helyébe , saját létmegoldási tippjeimet nem tudom hasznosíttatni vele, mert az ő valósága egészen másképp működik, mint az enyém.
Itt jön tehát a következő - és nem veszélytelen stáció - , amikor időlegesem föladom a saját valóságomat, és átélem az övét….átélem, hogy én vagyok ő.
Ezt nevezik a szeretet pillanatának.
Ez a pillanat az önfeláldozással kezdődik. Ahhoz, hogy ő legyek, magamat átmenetileg el kell felejtenem, különben nem enged magába .
Ha nincs „énem”, olyanná válok, mint egy szellem, észre sem veszi, hogy belebújok. De ha az „énemmel”hatolok belé , azt úgy éli meg, mint erőszakot, és az is, mert el akarom foglalni őt, és ez ellen tiltakozni fog.
Csak a személytelen átélésnek adjuk át magunkat, mert csakis abban működik a veszélytelen és önzetlen jóakarat.
Megközelíteni egy másik lelket csak éntelenül lehet.
Ilyenkor mintha átülnénk egy másik lélek idegen és más típusú
„harckocsijába”, és fölfedezzük, hogy máshol vannak a műszerek, mint a miénkben, nem működik a kormány, vagy működik, de nagyon balra húz, fojtogató a levegő, s hiába tűnik kívűlről fenyegetőnek, nincs töltény a tárában. Azért nem lőtt szegény, még akkor sem, ha bajba került, mert
nincs neki mivel.
A mi lelkünk egészen más, de neki ebben kell ülni egy életen át, s minden stratégiai feladatot, csakis ezekkel az adott eszközökkel képes megoldani.
Minden életet csakis a saját „valóságán” belül lehet megoldani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése