Kálnay Adél: Ima

Kérlek, Uram, ne vedd el tőlem
a hajnalokat, pára száll olyankor
a tájra, s a fák térdig állnak a könnyű
fehérségben

Kérlek téged, hagyd meg nekem
az esőtől ázott föld szagát, hadd
szívjam magamba a fák friss
lélegzetét

Kérlek, engedd látnom, hogyan
nyugszik le a nap, ott felejtve
vörösségét a lassan sötétülő
égbolton

Kérlek, Uram, segíts meghallani,
amikor tiszta énekükkel egymást
keresik a könnyű röptű, szabad
madarak

Add meg, Uram, azt a nyugalmat,
amit csupán a fenyőktől ölelt
csendes tisztáson érezhet meg
az utazó

Engedd megérintenem a patak
kristályvizében a sima kavicsok
zöld mohával benőtt hátának
bársonyát

Ó, Uram, vegyél észre engem,
tétován járok minden úton,
fejem konokul földre szegem,
s elhagy erőm

Engedd, hogy meghalljam a
sírók panaszát, mert könnyüktől
áradnak a folyók és sósak az
óceánok

Vedd el tőlem az aggodalmat,
amitől árnyék borul napjaimra,
s éjszakánként színüket vesztik
álmaim

Kérlek, add, hogy soha ne érezzek
gyűlöletet azok iránt, akik nem
tudják, miért cselekszik
a rosszat

Engedd, hogy mindig tudjak
gyönyörködni a gyerekek
világra csodálkozó ártatlan
szemében

Kérlek, add meg nekem, hogy
rá tudjak hajolni a gyönge
öregek ráncokkal megírt
kezére

Ó, Uram, segíts felismernem
a zajban az öröktől fogva szóló
zenét, s a mindenekben fölzengő
harmóniát