A túlsó parton már bontogatni kezdték sárga tányérkájukat a napvirágok. Szitakötők szárnya zizzent,s a nyár melegen zsongott a csöndben,
illatokat szűrt arany szűrőjén, s a virágokba mézet csöpögtetett.
Éppen meglátott egy harangvirágot. Egyet azokból a hajladozó kék csöngettyűkből, melyek árnyas patakpartokon akkorára nőnek.
Az első volt abban az esztendőben még, az első harangvirág, ami kinyílt.
Néhány széles nagy bükkfa őrizte az aprócska tisztást, s túl rajta fenyők sötétlettek. A fű között itt-ott szamóca piroslott.
A nap aranyporral öntözte be a füveket és a fákat. Meleg, jó illat jött a tisztás felől. Egy aprócska forrás kúszott elő a páfrányok közül, és igyekezett szaporán eltűnni a fák alatt.
A forrás fölött néhány fehér margaréta ragyogott a fűben. Az egyiken nagy, sárga pillangó ült.
Néha billegett a szárnyával. Mintha egy nagy, selymesen sárga virág nőtt volna ki a fehér virágból.
Szép, szelíd csönd álmodott a hegyeken. Egy-egy gerincről lassú felhőben
szállt a fenyőpor, fenyvesek hátán csillogott a déli napfény. Valahol egy harkály kopogtatott messze.
Mosolyogva álltak körben a hegyek, sziklás csúcsok, erdős gerincek, hullámos mozdulatlansággal.
Forró volt a nap és alacsonyan járó, majdnem a fák hegyét érte tüzével.
A málna ég felé fordította leveleinek ezüstös alját, és tikkadtan bólogattak az Epilóbiumok. Semmi nem mozdult.Sem egy madár.
Sem egy állat. Még mókus sem. Harkályt sem lehetett hallani.
Olyan csönd volt az erdőn, mintha meghaltak volna a fák.
Megjött a szél, és utána percek alatt fekete volt minden.
Tépett lomb fanyar szaga csapott végig a plájon.A levegő lehűlt.
Didergett. Recsegve feljajdultak az őrt álló bükkök, s akkor
már nagy, kövér cseppek koppantak a száraz födélen.
Mire a nap első pászmája végigsöpört az erdőkön, már alig esett.
Csak egy-egy csepp, s az is, mintha aranyból lett volna.
Szalárd felé hidat vert a szivárvány.
Friss, hűvös illatok párálltak a nap csókja alatt,
lent az üverek fái közt megrekedt felhőrongyok rostokoltak,
s egy békés szellő hozta a patakok megvadult zúgását.
De már akkor az árnyék hosszú volt, s a csepegő fák alatt
sötét körökkel ólálkodott az este.
Wass Albert: A funtineli boszorkány
(Az urszubeli leány-részletek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése