Soha ilyen boldogan és ilyen keservesen nem írtam még könyvet.
Ezt akarom most elmondani Neked.
Amikor reggel megírtam egy oldalt, boldog voltam, s amikor este elolvastam, kétségbeesett.
Valóságos hullámvasúton ültem.
Hol repültem – hol lezuhantam.
Nem tudtam, hogy az örömöt ilyen keservesen nehéz megszülni!
Hogy megszabadulni: művészet.
Rájöttem arra, amit Eckhart Tolle ír: „Valamilyen szinten hatalmas kudarcot kell elszenvedned, nagy veszteséget és fájdalmat, hogy a lelki dimenzió felé fordulj.”
Repülni már, ha fönt vagy, nem nehéz, de elszakadni magunktól és a lehúzó, halálos erőktől, igen.
Gúzsba kötve élünk.
Azért nincs mosoly az arcunkon. Azért ráncos a szemünk, komor vagy józan a tekintetünk. Azért nem tudunk önfeledten kacagni. Mindenki önmaga foglya. Félelmének, előítéletének, egójának a rabja.
Gyerekkorunktól kezdve nem játékra és örömre, hanem gondra nevelnek bennünket.
Még a Jézusunk is gondterhelt, szomorú, szenvedő Isten.
Művészetünk pedig: panaszáradat.
Szenvedésleltár.
Hiába születtem a Bolond-Bohóc jelében: élni nem tudtam a misztériumát. Csak nagyon nehezen. De hát tánc az, ami nehéz? Dal az, ami örömtelen? Élet az, ami boldogtalan?
Úgy éreztem magam, mint egy szabadulóművész: mindennap ki kellett bújnom a bilincseimből. És kioldoznom a kötelékeimet.
Írás közben tanultam meg, a saját bőrömön, hogy az örömet nem adják könnyen.
És hogy az a szenvedésben és a pokolban születik.
A győzelemhez holtpontok sorozatán lehet csak eljutni.
Rájöttem, hogy az örömöt nem úgy lehet elérni, hogy megszökünk a gondjaink elől, hanem úgy, hogy legyőzzük őket.
Ez a táncbeavatás lényege.
Ezt akarom most elmondani Neked.
Amikor reggel megírtam egy oldalt, boldog voltam, s amikor este elolvastam, kétségbeesett.
Valóságos hullámvasúton ültem.
Hol repültem – hol lezuhantam.
Nem tudtam, hogy az örömöt ilyen keservesen nehéz megszülni!
Hogy megszabadulni: művészet.
Rájöttem arra, amit Eckhart Tolle ír: „Valamilyen szinten hatalmas kudarcot kell elszenvedned, nagy veszteséget és fájdalmat, hogy a lelki dimenzió felé fordulj.”
Repülni már, ha fönt vagy, nem nehéz, de elszakadni magunktól és a lehúzó, halálos erőktől, igen.
Gúzsba kötve élünk.
Azért nincs mosoly az arcunkon. Azért ráncos a szemünk, komor vagy józan a tekintetünk. Azért nem tudunk önfeledten kacagni. Mindenki önmaga foglya. Félelmének, előítéletének, egójának a rabja.
Gyerekkorunktól kezdve nem játékra és örömre, hanem gondra nevelnek bennünket.
Még a Jézusunk is gondterhelt, szomorú, szenvedő Isten.
Művészetünk pedig: panaszáradat.
Szenvedésleltár.
Hiába születtem a Bolond-Bohóc jelében: élni nem tudtam a misztériumát. Csak nagyon nehezen. De hát tánc az, ami nehéz? Dal az, ami örömtelen? Élet az, ami boldogtalan?
Úgy éreztem magam, mint egy szabadulóművész: mindennap ki kellett bújnom a bilincseimből. És kioldoznom a kötelékeimet.
Írás közben tanultam meg, a saját bőrömön, hogy az örömet nem adják könnyen.
És hogy az a szenvedésben és a pokolban születik.
A győzelemhez holtpontok sorozatán lehet csak eljutni.
Rájöttem, hogy az örömöt nem úgy lehet elérni, hogy megszökünk a gondjaink elől, hanem úgy, hogy legyőzzük őket.
Ez a táncbeavatás lényege.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése