Gyakran eltűnődtem azon, hogy hol van az ember és a beszédet nem értő állat egymásra ismerésének rejtett határa.
A teremtés magányos hajnalán a virágzó édenkertet egy egyszerű kis ösvény szelte át, melyen az ember és az állat szíve találkozott.
Bár az atyafiság régen feledésbe ment, eredendő élményeik emléke megmaradt.
Olykor, valami hirtelen támadt, szavak nélküli muzsikában életre ébrednek a homályos emlékek: az állat szelíd bizalommal lesi az ember arcát, és az ember mókás szeretettel az állat szemébe néz.
Mintha két álarcos barát találkoznék, és az álarc mögött felismerni vélnék egymást.
A teremtés magányos hajnalán a virágzó édenkertet egy egyszerű kis ösvény szelte át, melyen az ember és az állat szíve találkozott.
Bár az atyafiság régen feledésbe ment, eredendő élményeik emléke megmaradt.
Olykor, valami hirtelen támadt, szavak nélküli muzsikában életre ébrednek a homályos emlékek: az állat szelíd bizalommal lesi az ember arcát, és az ember mókás szeretettel az állat szemébe néz.
Mintha két álarcos barát találkoznék, és az álarc mögött felismerni vélnék egymást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése