....legalább ez maradt neked?

...Igaz-e, hogy álmok mellett mész el magadba rogyva, félve, szégyenkezve, legyintve, fel sem ismerve, közönyt színlelve. Úgy érzed, nem baj, vagy épp nem tehetsz róla, ez a világ sora, nincs hely csodálkozásra megkapásra.
Igaz-e, hogy áltatod magad: "Majd jön egy másik! Majd megismétlődik a sansz!? Majd jutsz te fogékonyabb, szebb, könnyebb állapotba, amikor alkalmas leszel a befogadásra. Csodahívásra. Majd...majd...
de nincs majd. .... Csak elszalasztás van ,csak elvesztés létezik, örökre szóló kisemmizettség.

...Igaz-e, hogy annak a fájdalmas felismerése nélkül tengsz-lengsz,
hogy valamit megkaphattál volna, hogy gazdagabb lehettél volna egy érzéssel, egy találkozással,
egy felismeréssel, átérzett bánatokkal, megszerzett színekkel, magadba szívott illatokkal, tavasszal, levélhullással, szerelemmel, visszatalálásokkal?
Legalább visszanézve ez a bánat elért-e téged?
Legalább ennyi; a rádöbbenés, legalább ez maradt neked?

Hankiss János