felragyog néha, mint a drágakő
ha napfény érinti meg. Az ismeretlen
lény, aki bennem hallgat,
néha megszólal. Sorokat mond,
olyan gyorsan, hogy nem tudom leírni,
máskor csak kisegít egy-két szó erejéig,
mikor elakadok. Nem tudhatom,
férfi-e, nő-e? Valószínüleg nincs neme.
Nem öregszik velem együtt. Ő kortalan.
Mikor még fiatal voltam és erős,
sokszor nem hajlottam szavára,
sőt letorkoltam, mint valami mihaszna
okvetetlenkedőt. Most már ő az erősebb.
Hiába vagyok gyenge és öreg,
megdolgoztat kegyetlenül.
Szolgámnak hittem, és parancsolóm lett.
De így a jó! Különben
haszontalanná válnék életem. Napot napra
morzsolnék, és nem látnám meg soha
azokat az ismeretlen világokat,
amiket ő tár elém karjának
egy mozdulatával vagy föllebbentve köpenyét.
Ő, aki általam van,
ő, aki nélkül nem lennék több
lesöprendő szemétnél egy isten asztaláról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése