......nem az a baj, hogy mások nem tartoznak hozzánk, hanem az, hogy mi magunk nem vagyunk társai magunknak, mert elárultuk azt, aki lelkünk mélyén él- elárultuk az igazi valónkat.
"LELKEM A BARÁTOM"
Akiben ez az élmény felvillant, soha sincs egyedül. Van kivel megbeszélni a dolgát. Van, akire számithat, ha bajban van. Társa van akkor is, ha egy barlangban él. Behunyja a szemét, vagy még az se kell: nyitott szemmel is tudja, hogy barátja van, akivel boldogan él.
És ami a legfontosabb: jóban rosszban vele marad.
Akiben azonban az ÉN- élmény nem villant fel, még akkor is egyedül marad, ha öt felesége, és nyolc férje volt, ha tiz gyermeke és hatvan unokája veszi körül. A nagycsaládban élők az örökös hajszában nem veszik észre, hogy néha teljesen egyedül vannak. Ha nincs igazi szeretet- ami önmagam szeretetén alapul- minden közösség csak teher számunkra, fárasztó kötelesség.
Akinek "lelke a barátja", annak mindig van társa. Van aki meghallgatja, és van, aki válaszol. Ez a valaki a saját lelke. Ha behunyja a szemét, akkor is jó társaságban van. S ha erőre van szüksége, megkapja- a benső barátjától.
És még valamit kap ettől a csodálatos barátjától: Jókedvet! Derűt! Akinek lelke a barátja annak az arcán megjelenik az, amit Hamvas "tükörsima kedély-nek" nevez. Az ilyen arc, mint sok keleti szobor, belülről mosolyog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése