Szédülve bámullak,ó,hold.
Függsz,az ég peremén,mint sárga borbélytányér.
S míg én sírok,nevetek,szívemhez bánat ér,
mosolytalan hideg arcod.
Részvétlen az unott póz,
mellyel figyelsz engem,ki sírok ölén állok,
költök bús dalt s megsimogatom a fákat,
te állsz meredten,vad kalóz.
Állsz és kőhideg arcod néz.
A fákon keresztül elfog
egy sóhaj és halk szenvedés.
A végtelenbe szeretnék
szállni véled és eltűnni
ott,a csillagok közt…pihenni.
Függsz,az ég peremén,mint sárga borbélytányér.
S míg én sírok,nevetek,szívemhez bánat ér,
mosolytalan hideg arcod.
Részvétlen az unott póz,
mellyel figyelsz engem,ki sírok ölén állok,
költök bús dalt s megsimogatom a fákat,
te állsz meredten,vad kalóz.
Állsz és kőhideg arcod néz.
A fákon keresztül elfog
egy sóhaj és halk szenvedés.
A végtelenbe szeretnék
szállni véled és eltűnni
ott,a csillagok közt…pihenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése