Arany-Tóth Katalin : Még őrzöm...

Mint kristályba vésett karcolat,
őrzöm magamban az arcodat.
Lehunyt pilláim mögül nézlek
- itt maradt emlékeid kísérnek

s igéznek bennem rég elbújtatott
vágyakat - belőlem csak könny fakadt,
s most úgy növesztesz lelkemen zsenge
sarjakat, mint ahogyan a tavasz
fakasztja a rügyet egy nap alatt

Most lelassult minden mozdulat...
békés, meghitt ez az áhítat.
Még őrzöm érintésed nyomát,
pedig lassan rám szakad a Világ.