Halkan zümmögő
őszidő bánat húrjait pengető illanó percről rég halott vágyakról dúdol dallamot. Álmosan zsongó őszidő nehéz a sóhaj mint a kő körbefon érzem köd-falú átláthatatlan mélabú. Bennem bolyongó őszidő foszlott álmokon lépkedő elindul este s reggelig utat tapos a szívemig.  | |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése