Oravecz Imre: Hátramaradó kedveshez

Mikor utolsót dobban a szivem,
és lefogják szemem,
te behatolsz mindenbe,

beveszed magad az ágy támlájába,
a ház tégláiba,
a kerti rózsákba,
a halottszállító autó rugónyikorgásába,

beköltözöl fölém a kőbe,
a hegyoldal lefutásába,
az ég kékjébe,
a rigók énekébe,

lakást veszel tölgyeimben az erdőn,
a gombák kalapjában,
a kakukkfű illatában,
az őzek délutáni álmában,

ott leszel mindenben,
földben, vízben, tűzben, levegőben,
mindenhol ott leszel,
mert én mindenhol leszek.