Ágai Ágnes: Az éjszakák már egyre hűvösebbek

Minden évben megszülettem,
minden évben levetettem valamit a múltból,
és felvettem valamit a jövőből.
Tulajdonságaimat kinőttem,
és eladtam az ócskapiacon.
Gyerekkoromat egy ruhásszekrényben töltöttem.
Először a Tiszát láttam meg,
de a sötétben éppen olyan volt, mint a Duna.
A víz volt az első ábécés könyvem.
Szülőfalum Magyarország.
Azóta nagyközség lett belőle.
A háború repeszdarabjaival játszadoztam,
légiriadók beat-koncertjeire jártam.
Félelmet kentek a kenyeremre.
A történelem kerekét
vonatszerelvények alól hallottam dübörögni.
Szelíd voltam és jólnevelt,
amit nem győzök levezekelni.
Páncélruhában járattak, és
Ízléses, elegáns bilincsben.
Az első csók íze olyan volt,
mint a malátakávé.
A gyönyör vadságát akkor ismertem meg,
amikor más már elfelejti.
Verseimet az iskola táskába raktam,
de költő csak akkor lettem,
mikor válogatott körülményeim megjelentek.
Az életemben mint megfigyelő vettem részt,
tanúként idéztek be saját tárgyalásomra.
Időmet rendezetlenül szétdobáltam,
azután pedánsan összeraktam.
Sebeim mélyről hegesednek.
Két tányér meleg szeretetre vágyom.
Ne bántsatok, mert félek.
Éveim gyűrűi befonnak,
újabb hajtásokat növesztek,
de ha hűvös van, nagyon fázom,
és az éjszakák már egyre hűvösebbek.