Csoóri Sándor: Mátrai erdő

Erdő, megfejthetetlen, zöld álom,
nyár bujdosik a bokraidban
s árnyékos rigó.
Földből kifordult betyárcsonton
szöcskék napoznak időtlenül.

Megfejthetetlen történeted
vagyok én is már hetek óta,
járok föl-alá benned árnyékosan,
levelek, ágak recsegő visszhangja kísér,
töredékes a kezem, a riadozásom, a hangom,
valakinek majd újra kell
álmodnia az életemet.

Kopog a múlt a hátam mögött,
akár a félérett makk szeptemberben.
Erdő, erdő nekem te Dante erdeje vagy,
Isten zöld fogolytábora -
Bármerre fordulok is: a halál elnagyolt
mondatait hallom egy szakadékból
s eltévedt arcaimat látom tuskósodni
a gyökerestől kifordult fákban.