Szép Ernő :Szonett

Te nem szoktál a zongorához állni
Az elhagyott szobába délután
És oktalan tűnődve és sután
Egy újjal a billentyűkön sétálni?

Én a kottához fájdalom nem értek,
Csak babrálok fehéren, feketén,
Ilyenkor muzsikus lehetek én
S szerzek magamban végtelen zenéket.

A húrok közül tündérek felelnek,
Képzelt világnak emléke lehel meg,
Múlt bánat cseng, derengő gyönyör sír, rí,

Eltört szavai révült, ájult kéjnek,
Álmodott halálsikolya az éjnek,
Minden... a szívem... nem tudom leírni.