Itt ezen az elkószált úton, mert ezt ma még nem seperték, itt neki adhatom a hátamat ennek a pártfogó vadgesztenyefának és elnézhetem a gyülevész leveleket a földön. Itten körül sok fa jött össze, más-más alak fa s ide össze eresztették sárga leveleiket. Itt sötétet óvnak a fák, mert sűrűn vannak. A fák kedvelik az alkonyatot, össze szoktak állni a verő délben is alkonyatot tudnak idézni. A sárga, sárga, sárga meglepetés a borús zöld alatt, itt a barna földön, olyan, olyan mint a megérkezés és a búcsú, olyan mint a szerelem és a csalódás, olyan mint a mese meg a fájdalom, igen, olyan mint megörülni s bánatra suhanni, mint fényes öröm és sápadt szomorúság de egyszerre, olyan mind ez a sárga levél együtt az ember előtt. Összesikamlik, cserél, vált folyton a szem előtt az öröm sárgája meg a szomorúság sárgája, játszik az emberrel: no mondd melyik sárga a szomorú s melyik az öröm színű s mondd meg melyik érzésed az öröm és melyik a szomorúság? Látod, nem látsz. Nem vagy tisztában az érzés felől. Mit gondolsz, hátha nem is idegenek azok ketten? Hátha jól ismerik egymást mely tégedet aki nem jól ismered azokat? Hátha fordítva tanultad a nevöket? te, nem téveszted őket össze? Olyan így elnézni ezen a sárgán meg a sötét zöldön, mint mikor vastag sárga üvegcserepen átal néz a szem a vidékbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése