...a versben mindenről meg kell feledkezni. Ott nem építhetem be se azt, amit előzőleg tudtam, se azt, amire az olvasmányaim vagy a gondolatvilágom mondjuk képessé tenne. Van a versírásban egyfajta primitívség; majdnem azt merném mondani, sőt hát biztos vagyok benne, olyan, mint a fizikai munkás nagy erőfeszítése, vagy egy futóé. Tehát tulajdonképpen az ember vesszőkkel, szavakkal bajlódik, és a szelleme lefokozódik, de ez a lefokozódás teret ad olyanfajta ösztönök vagy ihlet belépésének, amire ugyanakkor a teljes tudatában, tehát egy elengedett kellemes állapotban, mint ragyogó csevegő esetleg, nem lenne képes. Ilyen értelemben minden versben – és én azt hiszem, hogy minden költő érzi ezt – van valami ingyenes, és ez a legfontosabb számára; valami, ami még őt is meglepi. Ami ingyenesen fut be a versbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése