Georges-Emmanuel Clancier :Tétova szeretők

Én kerültem a pillantását,mintha előbb a kezemhez kellene szoktatnom
a boldogságomat,mielőtt belemerülök a bámulásába,mielőtt kielégítem az éhségemet,hogy nézzem,csodáljam,hogy megsimogassam a szememmel.

2 megjegyzés:

tükör írta...

Gyönyörű szép válogatás, Arozika...magam sem tudom, hogy a fájdalmas szavak súlyától válik ilyen megfoghatatlanul csodálatossá, ahogyan egyszerre szorítja a szívet-lelket, vagy ahogy egyszerre feltölti valamivel. Azzal, ahogy és amit kifejez úgy, mint azelőtt soha senki és mégis, hiszen belül, magunkban napról napra átéljük.

Mintha a lélek rezdülései és könnycseppjei volnának, ahogyan papírra hullva szavakká elevenednek.

Az emlékek nehéz, vérző fátylán át mégis rámutat a szépre, a megéltre, a vágyottra, az együttre.

Olykor az emlékek életre törők és gyógyítók egyszerre, váratlanul és kíméletlenül képesek támadni, majd begyógyítani sebeiket, és elpihentetni az emlékezést. Nehéz teherként képes gyűrűzni a fény előtt, árnyékot vetve, de aztán megbékél.

Békés éjszakát kívánok, tiszta szeretettel, Arozika!

Arozika írta...

Igen,napról-napra átéljük…..Tudod Tükör mindig elcsodálkozom amikor más soraiban az érzéseimet kapom vissza,
ez a regény is, szívfájdítóan gyönyörű és igaz….de te ezt olyan szépen megfogalmaztad. Vannak időszakok amikor szinte megkönnyebbülök, ha szomorú verseket olvasok…érted Te ezt?, hát persze hogy érted… nekünk,hasonló sorsú embereknek mást jelentenek a szavak.

Mindig is csodáltam ,hogy egy pillanatra sem vagy hajlandó lemondani az optimizmusodról.

Drága Tükröm! Nagyon-nagyon szép hetet kívánok Neked!
Mindig szeretettel:)