Peter Handke:A gyermekkor dala

Mikor a gyermek gyermek volt
Karját lóbálva sétált,
A patakból folyót akart,
A folyóból áradást,
A pocsolyából óceánt.

Mikor a gyermek gyermek volt,
Nem tudta, hogy gyermek,
Mindennek lelke volt,
S minden lélek egy.

Mikor a gyermek gyermek volt,
Semmiről sem volt véleménye.
Ártatlan volt,
Csak ült lábát lóbálva,
Majd felpattanva
Kócos hajjal futásnak eredt.
Őszintén nézett a fényképeken.

Mikor a gyermek gyermek volt,
Azt kérdezte folyton:
Miért vagyok én én, és nem te?
Miért itt vagyok, s nem ott?
Mikor kezdődött az idő, és a tér hol ér véget?
Az élet a nap alatt nem csak álom?
Amit látok, hallok és érzek,
Nem csak a világ előtti világ képe?
Tudom, hogy van gonosz és van ember,
De valóban létezik a gonosz?
Hogyan lehet, hogy én, aki vagyok,
Nem voltam, mielőtt megszülettem,
És hogy lehet, hogy én, aki vagyok,
Egyszer majd nem én leszek?

Mikor a gyermek gyermek volt,
Alig ment le torkán a spenót és a répa,
Nem ízlett neki a tökfőzelék,
Ma pedig magától eszi néha.

Mikor a gyermek gyermek volt,
Egyszer idegen ágyban ébredt,
És ma is ezt teszi nap mint nap.
Akkoriban oly sok ember tűnt szépnek,
Most alig valaki, ha egy is van.

Tisztán látta a Paradicsomot,
Ma legfeljebb csak ködkép,
Nem tudta felfogni a semmit,
Ma pedig elborzasztja a Mindenség.

Mikor a gyermek gyermek volt,
Önfeledten játszott,
És bár ma is ég a tűz,
Csak a munkában vet lángot.

Mikor a gyermek gyermek volt,
Elég volt a zsíroskenyér és az alma,
És így van ez ma is még.

Mikor a gyermek gyermek volt,
Szedertől volt fekete a keze,
És így van ez ma is még.
Zöld diótól volt sebes a nyelve,
És így van ez ma is még.
Minden hegycsúcson
Egy magasabb csúcsra vágyott,
És minden városban
Egy nagyobb várost látott,
És így van ez ma is még.
A cseresznyefa legfelső ágára mászott,
És a lelkesedése meg van ma is még.
Az idegenek előtt félszeg maradt,
És marad ma is még.
Alig várta az első havat,
És azóta is ugyanúgy várja még.

Mikor a gyermek gyermek volt,
Egy botot a fának dobott lándzsaként,
S az ott rezeg ma is még.

(Wim Wenders: Berlin felett az ég)