Olyan megfoghatatlan és rejtélyes, akár aki vagy ami okozza.
Lehet egyáltalán csendet okozni?
Lehet.
A csend sokféle lehet, megtapasztalhatjuk ezerféle helyzetben.
Mit nevezünk csendnek?
Azt a nyugalmat, ami akkor tölt el minket, mikor semmit sem hallunk magunk körül? A csend tiszta és szent dolog. Képes nemes egyszerűségében gyönyörűbb lenni, mint akármilyen hang. Két hang közt, ami gyönyörködtet, ismét csend van. Ha hallgatunk valamit, akkor a csendek között megbúvó hangokat figyeljük. Csend. Furcsa dolog. Ha kimondod: csend, megtöröd, akarva, akaratlan. A csend minden alapja. Csend nélkül nincs hang, viszont hangok hiányában a csend az úr. A csend valamilyen megfoghatatlan dolog, amit kicsik vagyunk értékelni.
Kicsik vagyunk megérteni. Előbb létezett, mint akármi más: istennel együtt született, de lehet, hogy még előtte. Egyenértékűségük nem tartott soká: isten megteremtvén a hangot, új távlatokat nyitott, amivel a csend nem volt képes vetekedni. Mivel isten maga is testetlen hangokból, gondolatokból áll, a világba is azt töltötte. Igazi csend csak a teremtés előtt létezhetett. Azóta gondolatok töltik be a helyét. Már nincs csend, ami talán nem is baj igazán.
Mi is hangok vagyunk, sok kicsi hang, amelyek együtt egy hatalmas zenét alkotnak. Mind különböző, és mégis egyforma, minden kicsi együtt alkot valami újat. Mindenben jelen van a hang. Egy kis darabka abból, amit teljes tökéletességében csak isten birtokol. Minden gondolatunk egy-egy hang, minden rezdülésünk apró új színt próbál vinni a muzsikába. Abba, ami egyszerre magas és mély, szomorú és vidám.
A dallam, ami mindig változik, és mégis ugyanaz marad. Csak a díszítések mások. Mert mindig vannak díszítések, amik nem engedik, hogy a dallam egyhangúvá váljék. Ilyenek lehetünk mi is, ha igyekszünk jó életet élni. Önmagunk csendjére, amit a hang mellett ugyanúgy magunkban hordozunk, figyelnünk kell, mint hangjainkra. Mert mindenki egy kis trilla, egy utóka, egy kis díszítés. Ezek is ezerfélék lehetnek, függően attól, hogy hol kapnak helyet. A dallamban egy trilla csak egy apró dísz. Viszont, ha önmagában szólal meg, maga a dallam. A hang maga az élet. Magunkban hordozzuk, várva, hogy bejátszhassuk egyetlen trillánkat: az életünket. A csend sokak számára nyugalmat hordoz. Másoknak feszültséget, mert félnek, hogy a csendből kihallik majd hangjuk. Megint másoknak kísértés. Kísértés arra, hogy megtörjék. Hogy legyen lehetőségük bejátszani életük trilláját. Ami megint sokféle lehet.
Lehet harsány és erős: ám azok csak nagyon rövid ideig tartanak. Lehet lassú és nyugodt. A harsány és erős életek kitűnnek a muzsikából, ám rendszerint nagyon rövid időre. A szelíd és lassú életek nem hallanak ki, de éppúgy jelen vannak, és építik a zenét, mint lármás társaik, észrevétlenül. Nehéz szépen trillázni. Megtanulni azt, hogy hogyan hallatsszon ki, de ne haljon el pár másodperc alatt. Élni sem könnyű. Jól élni pedig nehéz. Hiába trillázol finoman és gyönyörűen, ha körülötted mindenki harsog: nem vesznek majd észre. Ám, ha te igyekszel kitűnni, lehet, hogy a halk zenéből harsány hangod túlontúl kihallatszik majd, sértve ezzel a hallgatóság fülét éppúgy, mint muzsikustársaidét. Nehéz eltalálni a jó arányt. Ám sokszor csak egy díszítésre van lehetőségünk. Azt kell úgy eljátszani, hogy örömet okozzunk vele társainknak éppúgy, mit saját magunknak. Nehéz feladat, de nem lehetetlen. Sokaknak nem csak egyetlen lehetőségük van. Jobban mondva nekik is csak egy van, csak újból belekezdenek. Ha el is rontották az elejét, a végére még gyönyörűvé válhat. Ne essünk kétségbe, ha rosszkor vagy rosszul léptünk be: ha társaink türelmesek, és mi is azok vagyunk velük, gyakorolhatunk, békében. Ha már úgy érzed, a trilla tökéletes, eljátszod, és utána csended lesz. A többiek lehet, hogy tovább játszanak, de te nem. Ezért mindig igyekezz úgy trillázni, ha eljátszottad, önfeledten élvezhesd saját csended, amíg a többiek tovább játszanak, tudva, jó munkát végeztél. Mert eljön a te csended is, mint mindenki másé, mikor még kicsit élvezheted a többiek muzsikáját, de te már nem tudsz segíteni. Látni fogod, hogy érdemes volt játszanod, mert lehet, hogy az az egyetlen hang, amit te, és csak te játszottál, új irányba viszi a dallamot. Nem lehet tudni. Ha ez sikerült neked, akkor hallgasd trillád eredményét, élvezd a többiek zenéjét, lehet, hogy felismered benne a sajátodat, amit megtanítottál valaki másnak is, hogy folytassa, amit te elkezdtél. Akkor már nyugodtan várhatod, hogy a csend magához öleljen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése